Az időskori esések nagy része megelőzhető!

Az időskori esések súlyos következményekkel járhatnak, azonban többségük az életmódbeli szokások és a környezet megváltoztatásával megelőzhetőek. Az idősek szokásaik megváltoztatásával és tudatos kockázatkerüléssel, a körülöttük élők pedig fokozott odafigyeléssel és a fizikai környezet megváltoztatásával tudnak a legtöbbet tenni azért, hogy ne következzen be nagyobb baj. Az esések megelőzésénél is kiemelten fontosak a társas kapcsolatok, az egymás felé fordulás és a kölcsönös segítségnyújtás.

Összeszedtünk 10 tippet, amelyek segíthetnek az esések megelőzésében.

 1. Lehetőség szerint őrizze meg a társas kapcsolatait! A közösségben végzett tevékenység nagyban hozzájárul az aktív idősödéshez , de sokat jelenthet az a tudat is, hogy a társaira szükség esetén támaszkodhat. Amennyiben lehetősége van, végezze a napi ügyeit, sétáit társaságban, ahol kölcsönösen segítséget nyújthatnak egymásnak.

2. Tartsa szem előtt, hogy  az idő múlásával a megszokott mozdulatok nehezebbé válnak! Sok megszokott, mindennapi mozdulat, ami régebben természetesnek tűnt, a kor előrehaladtával veszélyt hordoz magában.

3. Számoljon azzal, hogy az évek múlásával újabb és újabb kockázatok jelennek meg az életében! Ezeket ismerve, szem előtt tartva  és tudatosan kerülve csökkentheti az általuk hordozott veszélyeket. A mindennapi feladatok megtervezésével kiküszöbölhető a sietség miatti kapkodás és az azzal együtt járó fokozott esési kockázat.

 4. Az esések kockázatát csökkenti, ha rendszeresen és változatosan étkezik. A rendszeres táplálkozással megelőzhető a vércukorszint hirtelen leesése, amely az egyensúlyérzék romlásán keresztül szerepet játszik az esések kialakulásában.

5.  Amennyiben teheti, minden nap mozogjon, sétáljon! A rendszeres testmozgás segítségével fejlesztheti az egyensúlyérzékét és fitten tarthatja magát, ezáltal is csökkentve az esések kockázatát.

6. Az alkohol, valamint némely gyógyszer hatással van az egyensúlyérzékre. Szédülést okozhat, ami gyakran megbotláshoz, eséshez vezethet.

7. Az idő előrehaladtával rendezze át az otthonát biztonsági szempontok alapján, mivel az eddig megszokott berendezések, tárgyak magukban rejthetik az elesés veszélyét. Ezért lehetőleg szüntesse meg a zsúfolt tereket, tegye el az útból a csúszós szőnyegeket és az instabil bútorokat, tüntesse el a padlón szétszórt tárgyakat és a padlón átvezetett kábeleket, madzagokat!

8. Szerezzen be segédeszközöket! Az esés kockázatát csökkenthetik a csúszásgátló szőnyegek a vizes helyiségekben, a lakásban felszerelt kapaszkodók, a megfelelő világítás, valamint a mindig magánál hordható segélyhívó, mobiltelefon.

9. Ne szégyellje segédeszközeit! Az orvosi segédeszközöket (például: mankó, szemüveg, hallókészülék) mindig rendeltetésszerűen használja, és rendszeres vizsgáltassa felül az orvosával is. Az olvasó szemüveget csak olvasásra használja, abban soha ne induljon el,  mert szédülést és hirtelen egyensúlyvesztést okozhat.

10. Kérjen segítséget bátran a közeli ismerőseitől és a környezetében élőktől akár a nehéz bevásárló szatyrok cipeléséhez, a jég vagy a hó eltakarításához, vagy akár a lakásban jelentkező mindennapos problémák megoldásához (például villanykörte csere)! Segítségkéréssel megelőzhető, hogy súlyosabb következményei legyenek egy mindennapos, ám a megváltozott körülményekhez képest nehezen kivitelezhető tevékenységnek.

Forrás: www.egeszseg.hu