Edzésformák - 2. rész

A teljesség igénye nélkül a gyakoribb edzésformákat szeretnénk bemutatni, kezdve a legegyszerűbb és legismertebb formáktól a legújabb őrületekig. Az utóbbiakat azért is, mert ha végre rászánjuk magunkat a mozgásra és keresünk egy helyet, ahová szívesen elmennénk, akkor jó, ha tudjuk, hogy az idegen hangzású nevek (pl: Kangoo Jumps, TRX) mit is takarnak pontosan.

Jóga

Az első pillantásra könnyűnek és légiesnek tűnő jóga valójában komoly koordinációt és összpontosítást igényel, a mozdulatok helyes kivitelezése pedig épp olyan komoly izommunkát követel meg, mint más edzések. A jóga mindemellett a lélekre és a szellemre is jó hatással van - a stressz levezetésének egyik legjobb eszköze.

Tánc

Az egyik legélvezetesebb mozgásforma által úgy formálhatjuk testünket, hogy észre sem vesszük az ennek érdekében tett erőfeszítést. Sőt, számtalan új élménnyel gazdagodhatunk, megszabadulhatunk a stressztől, a szervezetben pedig nagy mennyiségben szabadulnak fel a boldogsághormonok. Különösen a nők szeretik levezetni a feszültséget tánccal, de a férfiak körében is egyre népszerűbb ez a mozgásforma.

Zumba

A zumba szó a zumbear igéből, a kolumbiai szlengből ered, azt jelenti, hogy gyorsan mozogni, és szórakozni. A zumba egyesítette a latin ritmusokat a könnyen tanulható lépésekkel, így egy edzés olyan intenzíven átmozgatja a test minden porcikáját, hogy egy 60 perces zumba alkalmával kb. 600 kalóriát égetünk el, miközben növeli az állóképességet is.

Sh'bam

A sh'bam elsősorban a zenei stílusa miatt különbözik az alapvetően latin zenékre táncolható zumbától, ugyanis a sh'bam klubzenét, hiphopot és modern slágereket használ. Az új edzésforma egy rövid bemelegítéssel kezdődik, majd ezt követi egy 45 perces intenzív tánc, végül pedig nyújtással végződik az edzés.

Hastánc

Hastánc vagy orientális tánc keleti eredetű táncok összefoglaló elnevezése. A hastánc függetlenített mozdulatokra és néhány lépésre épülő mozgásfajta. A függetlenített mozgás azt jelenti, hogy egy-egy testrészt a többitől elszigetelve mozgatunk, vagy éppen a különböző testrészek egyidejűleg a zene más-más ritmusú szólamait követik. A hastáncban nincsenek szigorú szabályok, mindenkinek a saját egyéniségét kell megtalálnia, a begyakorolt mozdulatokat spontán, ki-ki a maga egyénisége szerint alkalmazza. A hastáncot kortól, testalkattól, függetlenül bármelyik nő művelheti. Az európai lépéseken alapuló táncokkal ellentétben a belső izmok mozgatásából áll. A hangsúly a csípőtájékon van, azonban az érzelmeket, a tánc lelkét a finom kézmozdulatok mesélik el.

Pilates

A nyújtó és erősítő mozdulatok sorozatából álló edzésforma minden izmot alaposan átmozgat - a mélyen fekvő izomcsoportokat is beleértve -, az alakformálás mellett továbbá javítja a tartást, és kecses, légies megjelenést kölcsönöz.

Tenisz

A nagy múltra visszatekintő ütős sport nem véletlenül számít napjainkban az egyik legnépszerűbb mozgásformának. A tenisz fejleszti állóképességet, megszabadít a túlsúlytól, testünk szinte minden izmát megmozgatja, kielégíti a versenyszellemet, a legjobb benne mindemellett az, hogy társas tevékenység

Nordic walking

Azok számára, akik nem tudnak, nem akarnak, vagy nem szeretnek futni, jó lehetőség lehet a nordic walking. A zsírégetés fél óra edzés után kezdődik meg. Az egyszerű gyaloglásnál gyorsabb tempót kell felvenni. A speciális bot és a különleges, intenzív karmunkát igénylő gyaloglótechnika révén a sífutásra emlékeztető nordic walking az edzést a természetjárással kombinálja, így kötve össze a kellemest a hasznossal. A mozgásforma a kirándulások szerelmesein kívül különösen ajánlott azoknak, akik nagyobb túlsúllyal rendelkeznek.

Ugrókötelezés

Egyszerű és kevés eszközt igénylő edzés, ami javítja az állóképességet, a vitálkapacitást, formálja a testet, tónusossá teszi a lábat.

Aviva torna, Aviva módszer

Az Aviva torna egy olyan speciális mozgásforma, amivel többféle nőgyógyászati probléma kezelhető vagy a hagyományos módszereket kiegészítve gyorsabb javulás érhető el. A torna lényege az alhasban elért vérbőség, aminek következtében minden sokkal hatékonyabban működik, mivel a fokozott vérkeringés tágítja az ereket, segít a méreganyagok elszállításában, fellazíthatja az összetapadt petevezetéket, valamint a hormonrendszer normalizálásában is segít. Az izomfeszítő, lazító és vérkeringés-fokozó gyakorlatok egymást váltogatják és így együttes erővel nagyon hatékonyak a nőgyógyászati problémák kezelésében.

Squash / Fallabda

A fallabda kifejezés elterjedése magyar specialitás, de a squash lényegében a többféle fallabda egyik változata. A szó egyébként hangutánzó, ilyen hangot ad a labda, amikor a falhoz csapódik Egy 9,75 m hosszú és 6,4 m széles pályán ketten, vagy párosan, 4-en mérkőznek, leginkább a teniszhez hasonlítható a játék, de a kisebb hely miatt sokkal nagyobb az intenzitás. A lényeg: a szemben levő falnak kell nekiütni a labdát a kezünkben tartott ütővel, és cél, hogy az ellenfél ne tudja visszaütni a visszapattanó labdát (persze ennél azért bonyolultabbak a szabályok).

Trambulin, avagy a Fanatic Jump

Aki egy igazán vicces, élvezetes edzésformára vágyik, próbálja ki a trambulint! Mire jó? Izmot épít, erősíti a lábakat, hasat, hátat, karokat, csípőt és gyakorlatilag az összes izmot. Javítja az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt, kiváló cardioedzésre, növeli az állóképességet, zsírégető hatású, gyorsítja az anyagcserét, jó tesz szívnek, keringésnek Nem csak az izmokat, de az inakat, a kötőszövetet, a belső szervek függesztő szalagjait, izmait is erősíti! Amire viszont figyelni kell, ha pénzt fektetünk a trambulin vételbe, akkor inkább költsünk rá kicsit többet, mert sajnos egy gyengébb minőségű asztallal többet árthatunk, mint használunk. Vétel előtt nézzük meg teherbírását!

Forrás: egeszseg.hu