Sószegényen

Királyatyám! Úgy szeretlek, mint a sót! -  mondja a királylány az ismert mesében. Pedig a só nagy mennyiségben fogyasztva káros, hiszen akár magas vérnyomáshoz, szívinfarktushoz vagy agyvérzéshez is vezethet.

Sóra, azaz a nátrium-kloridra (NaCl) kis mennyiségben szüksége van a szervezetnek. Többek közt ugyanis szabályozza a folyadékháztartást és nagy szerepe van az ideg- és izomműködésben, illetve vérnyomás szabályozásában is. A só tehát egy alapvető szükségletünk, de túlzott mennyiségben fogyasztva olyan betegségek kialakulásához is vezethet, mint például a magas vérnyomás, szívinfarktus, agyvérzés vagy akár a csontritkulás. A konyhasóban lévő nátrium ugyanis visszatartja a vizet az érpályában és ez bizonyíthatóan megnöveli a vérnyomást is.

A felnőtteknek naponta maximum 2 gramm nátriumra van szükségük, ami 5 g konyhasónak (1–1,5 teáskanálnak) felel meg. Jó ha tudja azonban, hogy vegyes táplálkozás esetén az átlagos napi étrend sózás nélkül is tartalmazza ezt a mennyiséget.

Szinte minden élelmiszernek van valamennyi sótartalma, de a szervezetbe kerülő só háromnegyed része nagy sótartalmú ételekből származik. Jelentős mennyiség található például füstölt és pácolt húskészítményekben, kolbászfélékben és szalámikban, konzervipari termékekben, sült krumpliban, chipsben,  hamburgerben, de oda kell figyelnünk a pizzára, a sózott mogyoróra, a ropira, a sós aprósüteményekre, egyes salátaöntetekre, a mustárra és a ketchupra is. Nagy a sótartalmuk egyes, úgynevezett kényelmi terméknek is, így instant leveseknek vagy készételeknek, de még a „mindennapi kenyérnek” is! A különböző tejtermékeknek eltérő a sótartalmuk, de közöttük is vannak kerülendőek, mint például a juhtúró és néhány ömlesztett vagy penészes sajt.

Vizsgálatok igazolták, hogy a csökkentett sótartalmú étrend mellett a magas vérnyomás (hipertónia) kialakulási gyakorisága 10-14 százalékkal volt kisebb, mint az átlagos étrend esetében. Ezért az Európai Bizottság kezdeményezésére a tagállamok nagy része - köztük Magyarország is - csatlakozott az Európai Közösségi sócsökkentő keretprogramhoz. A „Stop Só” elnevezésű Nemzeti Sócsökkentő Programnak az egyik kiemelt eleme a lakosság folyamatos tájékoztatása. Ezt segíti a www.stopso.eu honlap is, ahol rengeteg hasznos információ olvasható a sóról és a sócsökkentés lehetőségeiről.

Használjon kevesebb sót... De hogyan is?

  • Az ételek változatos ízesítésére használjon kevesebb sót és helyettesítse többféle friss és szárított fűszernövénnyel! A zöldségfélék, gyümölcsök, fűszernövények természetes ízesítő hatása feldobja az ételeket, miközben kevesebb sót használ.
  • Ne tegyen sószórót az asztalra!
  • Nem kell több, mint három-négy hét, és meg is szokjuk a kevésbé sós ízeket.
  • Különösen figyeljen a sózásra gyermekeinél! Ne feledje, hogy a fiatal életkorban kialakult ízlésvilág – minden értelemben – az egész életünkre kihat.
  • Függetlenül attól, hogy az adott só honnan származik (például tengerből vagy sóbányából), mindegyik só tartalmaz nátriumot, és egyedül ez határozza meg, hogy mennyire emeli a vérnyomást.

Néhány tipp és ötlet az ételkészítéshez

  • Ne feledje: a változatosság gyönyörködtet.
  • Használjon többféle fűszernövényt (de ne fűszersót) az ételek ízesítésére!
  • Ne sózza meg a készételeket és a nyers zöldségféléket, hogy érezze az ételek igazi ízeit.
  • Ne használjon sót és sót tartalmazó ételízesítőt egyszerre!
  • Korszerű konyhatechnikai eljárások alkalmazásával ízletessé teheti az ételeket, ugyanakkor csökkentheti a sótartalmukat is. Próbálja ki a gőzben főzést, sütőzacskóban sütést, a zöldségekkel való együtt párolást, a joghurtban pácolást, a fokhagymával tűzdelést, a zöldséggel-gyümölccsel rakott vagy töltött ételkészítést.

Az egészséges táplálkozás a bevásárlással kezdődik!

  • A sós péksütemények helyett válassza az olajos magvakkal – mákkal, szezám- és lenmaggal, napraforgóval – megszórt fajtákat!
  • Vásároljon kis nátriumtartalmú, de kalciumban és magnéziumban gazdag ásványvizet!
  • Konzerv zöldség vagy savanyúság helyett válasszon friss vagy mirelit termékeket!
  • Mielőtt levesz a polcról egy élelmiszert, nézze meg az összetételét. Ha a konyhasó az első három vagy négy összetevő között szerepel, akkor feltételezhető, hogy nagy a sótartalma. Ha címkén azt látja például, hogy az adott étel egy darabjában 0,24 g nátrium van, akkor az 0,24x2,5, azaz 0,6 g sót tartalmaz, ami a napi ajánlott sóbevitel 12 százaléka.

Forrás: www.egeszseg.hu